Lézersebészet

dr. Juhász Ferenc Zsolt

sebész

Dr. Juhász Ferenc Zsolt vagyok, sebész.

Orvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem meg. Sebészi pályafutásom során több külföldi tapasztalattal rendelkezem, amelyet Franciaországban és Koszovóban is gyakoroltam, hadnagyként. Jelenleg több helyen is praktizálok, például a Honvéd Kórházban is.

Fontos számomra a betegek végigkísérése az első vizsgálattól egészen a gyógyulásig.

Éppen ezért, valamennyi betegem betegútját követem elejétől a végéig, beleértve az esetleges szövődmények kezelését is. Mivel határozott célom, hogy pácienseim a legjobb ellátást kapják, szükség esetén egyéb társzakmákkal konzultálva, együttműködve igyekszem a lehető leghatékonyabb gyógymódot megtalálni. Dr. Thomka György mint szakmai mentor továbbra is segíti a munkánkat, hogy a páciensek a legjobb kezelést kaphassák.


Mivel fordulhatnak hozzám a betegek?

  • bőrelváltozásokkal, melyek helyi érzéstelenítéssel eltávolíthatók, például lipóma, naevus, atherómák, fibrómák;
  • proktológiai vizsgálatok;
  • condylomák, nodusok, periproctalis tályogok fistulák kezelése;
  • sérv, epe, egyéb altatásban végezhető műtétek konzultációja, illetve egyeztetése kórházi operációval kapcsolatban.

Amennyiben úgy érzi, tudok Önnek segíteni, forduljon hozzám bizalommal!

Dr. Móga Kristóf vagyok, sebész szakorvos.

Orvosi diplomámat, illetve sebész szakvizsgámat a Semmelweis Egyetemen szereztem, sebészi tapasztalataimat több országban is volt szerencsém szélesíteni: dolgoztam Belgiumban, Németországban, Norvégiában és Kanadában is. Erre nagyon büszke vagyok, mert ezek a tapasztalatok nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a legmodernebb, leghatékonyabb módszereket tudjam alkalmazni a munkám során.

Saját tapasztalat indított az orvoslás felé.

Gyerekkoromban spontán kialakult légmell (pneumothorax) miatt kórházba kerültem, ami meglepően pozitív élmény volt: rengeteg kedvesség és gondoskodás mellett gyógyulhattam.

Ez a tapasztalat indított el a sebészeti szakma irányába, és magam is ezt az élményt szeretném más gyógyulókkal megosztani – ezek után nem meglepő, hogy fontos számomra, hogy a betegek pozitív tapasztalatot szerezzenek nálam.

Ember- és betegközpontú ellátás

Elengedhetetlennek tartom, hogy a beteg tudja, mi történik vele, amikor valamilyen problémával felkeres. Igyekszem nyitott, bizalmas légkört, közvetlen és türelmes kommunikációt biztosítani a hozzám forduló pácienseknek.

A rendelőmben egyértelműen a betegek vannak a középpontban: az ajtón való belépéstől a tünetek enyhüléséig, illetve a teljes gyógyulásig maximális figyelem jár nekik!


Mivel fordulhatnak hozzám a betegek?

  • általános sebészeti konzultáció;
  • szakvizsgálat;
  • preoperatív (műtét előtti) felkészülés;
  • posztoperatív (műtétet követő) tanácsadás;
  • újonnan felfedett, műtéti ellátást igénylő betegség esetén betegút-egyeztetés;
  • ambuláns sebészeti beavatkozások, úgymint festéksejtes bőrelváltozások, lipomák, atheromák, fibrómák eltávolítása, kisebb bőr- és lágyrészsérülések ellátása;
  • proktológiai vizsgálatok;
  • aranyér;
  • végbéltáji sipolyok, berepedések, tályogok kezelése.

Ha úgy érzi, tudok Önnek segíteni, keressen fel bizalommal!

dr. Móga Kristóf

sebész

Telefon és előjegyzés:

+36 1 275 1444
+36 1 275 1455

Rendelési idő:

páros hét: kedd 15:00-19:00
minden hét: péntek 15:00-19:00

Kérdés esetén elérhetőek vagyunk az alábbi email-címen:

Webhely:

Árak

Bőrelváltozások

Anyajegy eltávolítása, szemölcs eltávolítása, tyúkszem eltávolítása, fibroma eltávolítása, egyéb bőrelváltozások kezelése


Első darab kezelése 25 000 Ft, amely a konzultációt tartalmazza
Minden további darab 10 000 Ft/db

Benőtt köröm kezelése, benőtt köröm lézeres műtét


1 oldal (egy körömszél) 30 000 Ft
Minden további oldal (további körömszél) 30 000 Ft/oldal

Végbéltáji megbetegedések (berepedés, kizáródott aranyér) lézeres kezelése


30 000 Ft-tól

Bőrelváltozás sebészeti kimetszése hagyományos technikával


35 000 Ft (az ár tartalmazza a varratszedést is)

Körömgomba kezelése, lézeres körömgomba kezelés


körmönkénti kezelése 25 000 Ft/alkalom

Tetoválás eltávolítás, lézeres tetoválás eltávolítás


mérettől függően 30 000 Ft-tól

Condyloma lézeres kezelése


kiterjedéstől függően 30 000 Ft-tól

Szövettani vizsgálat


vizsgálati darabonként 15 000 Ft

Önálló sebészeti vizsgálat és véleményezés


25 000 Ft